Tudják, merik, teszik

Ok, ez egy lejárt “szlogen”, az etikus vállalati magatartás jelenére azonban teljesen illik. Egyre több vállalat tudja, hogy a jövőben elkerülhetetlen lesz az etikus vállalati működés, jelenleg azonban még kevesen mernek ezzel foglalkozni, és még kevesebben tesznek a társadalomért, környezetért érdemben bármit is. Sőt, még azok, akik tesznek bármit is, azok sem beszélnek róla (vagy sajnos épp azok beszélnek róla, akik csak “kirakat-tevékenységeket” végeznek ezen a téren).

Dr. Csányi Vilmos etológus és Tarr Bence kulturantropológus tartott egy előadást minderről tavaly decemberben, amelyről a Trade Magazin adott rövid összefoglalót. Tanulságos az előadás minden gondolata, ezért idézek a cikkből.

“Csányi professzor szerint azért nehéz a jövő kommunikációjáról beszélni, mert ez a tökéletlen nyelvi és kulturális konstrukció csak egy laza fantáziastruktúrának nevezhető. A jövőről való elmélkedés múltbeli reprezentációkon alapszik, logikai következtetésekkel operál, de a tudományos jóslásnak megvannak a határai. A korábban lehetetlennek tűnő dolgok - repülő, távolbalátó, stb - napjaink természetes kellékei. Sajnos a jövő elképzeléseiben nem az értékek kiválasztása dominál, hanem a hogyanok, a különböző technikai lehetőségek végletekig fejlesztett változatai, anélkül, hogy a miértek szóba kerülnének. Ez a folyamat a kultúra rendszerét nyílt, kiszámíthatatlan állapotba tereli, amelyekről nem lehet tudni, mikor hoz létre vissza nem fordítható változásokat, mikor szünteti meg a rendszer létezésének feltételeit.

A globális társadalomban a bizalom és hűség helyett az egyezkedés kultúrája virágzik. Tarr Bence az emberiség jövőjét kutatva kiemelte, hogy az emberi viselkedés lehetséges formáinak alakulása az üzleti életre döntő mértékben kihat. A fogyasztói magatartás egyik primer mozgatórugója az ismeretlentől való félelemben gyökerező bizalmatlanság. Ennek eloszlatására szolgál a termékekre vonatkozó, egyre nagyobb jelentőséggel bíró pontos információátadás, tájékoztatás, és hiteles kommunikáció. A szakember szerint csak az etikus vállalatok, akik mind saját, mind termékeik valódi arcát mutatják, maradhatnak hosszú távon piacvezetők, amelynek útja a tudatos vásárlói magatartásra nevelés, alapja a transzparencia, azaz a tényleges tartalmak láttatása. Ezt persze sokan tudják, de kevesen teszik. Vagyis a know-how után most már jövet a show-how.” (via Sz.L. / Trade Magazin)

0 Responses to “Tudják, merik, teszik”


  1. No Comments

Leave a Reply