‘Recycle’ táskák

(fotó: Balkan Tango)

Úgy tűnik trendje van a különféle újrafelhasznált anyagokból készített biciklis táskáknak. Az elsőt még jó pár éve Németországban láttam, amit használt teherautó ponyvából varrtak, a vállpántja pedig kiszuperált autók biztonsági övéből készült. Különlegességét nemcsak újdonsága adta, hanem az is, hogy nem volt köztük két egyforma, mivel a mindenféle kamionponyvákból véletlenszerűen vagdosták ki a táskák elkészítéséhez szükséges darabokat. No de ezen már túl vagyunk. Mára itthon is van több kis cégecske, akik hajtipajti futárokon tesztelt vidám, színes és főképpen biciklizéshez, laptop cipeléshez tökéletesített, no és természetesen környezettudatos táskákat készítenek. Gyakran ráadásul kézműves módon.

Ennek ellenére kedvencem mégsem egy hazai táskavarázsló, hanem egy holland fickó, aki Krejci márkanéven készít és árusít használt bicikli- és autógumibelsőből szabott, ragasztott és varrt táskákat és mindenféléket. Elsőre persze hülye gondolatnak tűnik használt biciklibelsőből táskát varrni, mert nehezen elképzelhető, hogy mindebből valami igényes darab készüljön (aki látott már használt biciklibelsőt, annak nem egy Louis Vuitton táska, de nem is egy Crumpler jut eszébe, sőt).

A hazai élcsapat egyébként egészen rendkívűlit produkál. Lehet tőlük akár karácsonyi ajándéknak is táskákat vásárolni (nemcsak biciklizéshez). Néhány közülük ott lesz a következő WAMP-on is. Lássuk kik ők:

Balkan Tango >> 2005-ben kezdtek használt LP-ékből táskákat készíteni, aztán a Krejci mintájára folytatták a használt biciklibelsőkkel, mára pedig szinte mindenféle használt cuccból képesek akármilyen táskát varázsolni.

Bring A Bag >> Városi biciklizés során tesztelt színes recycling táskákban utaznak. Fő profiljuk az oldaltáska és a bicikli csomagtartójára szerelhető táska. Plusz néhány apró kiegészítő ez+az.

Cangira >> Zárható, vízálló, biciklin hagyható színes-mintás-vidám táskák, ugyancsak városi biciklizés közben tesztelve. A webshopban táskák, esőköpenyek, szettek és fényvisszaveő kiegészítők is vásárolhatók.

Heart & Roll >> Fiatal textiltervező ösztöndíjas Barcelonában fogant ötlete, hogy feleslegessé vált reklámponyvákból is kíváló táskák készíthetők, csak design kérdése az egész. Övtáska, válltáska, laptoptáska, pénztárca és minden, ami elképzelhető.

(A cikkhez az ihletet köszönöm a JP-nek és kommentelőinek.)

2 Responses to “‘Recycle’ táskák”


  1. 1 Gábor

    Nagyon tutik ezek a recycled táskák, meg nem mondani róluk, hogy ponyvából, meg hasonlókból készültek! Ünnepek után fel is teszek pár linket róluk a környezetvédelmi gyűjteményembe! :)

  2. 2 ecodavid

    a wamp-on ott voltak élőben mind. különösen a Balkan Tango és a Heart&Roll nagyon profik.

Leave a Reply


  • подарки оптом
  • сувениры оптом
  • сувенирная продукция
  • бизнес сувениры
  • бизнес подарки
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля