A gazdagréti lakótelep egyik lépcsőházába beszerelték az első “szelektív panelt“. Egy debreceni vállalkozó találmánya és fejlesztése alapján most először építenek egy lakótelepi panelházba olyan műszaki megoldást, amely nemcsak utcán és házon belül, de emeletenként is biztosítja a szelektív hulladékgyűjtést. Valóban olyan jó ez? Tudja meg a cikkből!
A megoldás lényege, hogy a ház minden emeletén a lakók a szemétledobóban felhelyezett vezérlő panel segítségével választhatják ki, hogy éppen műanyag, papír vagy vegyes háztartási hulladékot dobnak a rendszerbe. Debrecenben kísérleti jelleggel két hasonló rendszer már megvalósult, ennek tapasztalatai alapján építették ki most az első budapesti rendszert.
Mindössze három problémát látok a kezdeményezésben. A rendszer kiépítése lépcsőházanként 1,6 millió forintba kerül, amit egyrészt a lakóközösségek jelentős része nem tud megfinanszírozni, ha pedig mégis van ennyi “spórolt” pénzük, akkor hasznosabb, ha hőszigetelésre, energiatakarékos megoldások alkalmazására költik. A rendszer nem “kompatibilis” az amúgy mindenhol máshol alkalmazott szelektív gyűjtéssel, hiszen itt “csak” a papírt és műanyagot gyűjtik szelektíven, míg máshol fémet és üveget is. Harmadrészt pedig a rendszer egyáltalán nem motiválja gazdaságilag sem a lakókat, sem lakóközösségüket, mert csak bonyolítja az életüket, használatából nem származik semmilyen közvetlen anyagi hasznuk. Márpedig, ami nem hat az emberek pénztárcájára vagy egészségére, de macerás és bonyolult, azzal nem nagyon hajlandóak foglalkozni. Ezt támasztja alá a rendszer feltalálójának azon véleménye is, hogy ” a rendszert a későbbiekben profitorientálttá kellene tenni, hiszen ez nyújtana megfelelő motivációt az elterjedéshez”.





0 Responses to “Házhoz jön a ’szelektív’”
Leave a Reply