1300 kis- és középvállalkozás vezetőit kérdezték meg arról, hogy a cégen belül ki foglalkozik a marketinggel, a bevételük mekkora részét fordítják marketingre, milyen eszköztárat használnak, és nem utolsó sorban, hogy miből tanulják a marketinget.

A vállalkozások 14%-a számára volt marketing szempontból sikeres a tavalyi év. A hazai cégek vezetői és marketingesei nagyrészt könyvekből (47%) és magyar online tanácsadók bejegyzéseiből (17%) próbálják elsajátítani vagy frissíteni marketing tudásukat

A vállalatok 83%-ánál a cég vezetője látja el a marketingfeladatokat, nincs külön marketinges szakember házon belül! Az előző évi (2008) felméréshez képest ráadásul ez az arány növekedett.

Az nem meglepetés, hogy 2009-ben a marketingre fordított kiadások összege jelentősen csökkent. A vállalatok 64%-a kevesebb mint a bevételek 5%-át forgatta vissza marketing tevékenységre.

A kkv-szektor számára felelős marketingről vagy most kell elkezdeni papolni, mert még nem “fertőzte meg” őket a multi-marketing, vagy éppen semmi értelme, mert úgy tűnik, jelenleg kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy bármivel, ami marketing, foglalkozzanak.

2009-ben indult a Kaisei projekt is, amely a Csendes-óceán északi részén úszó hasonló hulladékszigetek szemétösszetételét, lebomlását, tengeri élővilágra gyakorolt hatását tanulmányozza. Az alábbi rövidfilm erről szól.

1. Nem veszek meg minden vackot!

Mindenkinek tele a fiók itt-ott összevásárolt vackokkal, tele a szekrény alig használt vagy elhordott ruhákkal. Ott lapulnak, ott lógnak ahelyett, hogy vásárláskor végiggondoltuk volna, vajon tényleg szükségünk van minderre. Az átlag európai polgár sokkal többet vásárol, mint amennyire valójában szüksége van. Shop less!

2. Mindig lesz nálam bevásárlószatyor!

Megszámolta már valaha valaki, hogy rendszeres bevásárlásai alkalmával mennyi olyan szatyrot kap és visz haza, amelyet azután azonnal kidob a szemétbe? Évente több ezer milliárd műanyag szatyrot viszünk így haza és dobunk ki. Jelentős része ráadásul újrahasznosítás nélkül, szeméttelepen végzi. Free of plastic bags!

3. Recycling-papír termékeket vásárolok!

Vannak olyan papírtermékek, amelyekből rengeteget használunk, lemondani róluk nem tudunk, így a legjobb megoldás - ha már igényünket visszafogni nem tudjuk - ha “újrapapír” termékeket vásárolunk. Kevesebb fát, kevesebb vizet és kevesebb energiát használunk így közösen. Recycle!

4. Nem hagyom stand-by-on a kütyüket!

TV, DVD-lejátszó, videó, mobiltöltő, számítógép, nyomtató, szkenner, fénymásoló, hifi, elektromos fogkefe, ésatöbbi. Ezek a készülékek vagy ezek töltői stand-by módban is fogyasztanak több-kevesebb energiát, amúgy teljesen feleslegesen. Ma már kaphatók olyan konnektorok és hosszabbítók, amelyek távirányítóval kikapcsolhatók (ha már ennyire kényelmesek vagyunk). No More Standby!

5. Helyi termékeket vásárolok!

Ez főként az élelmiszerek esetében viszonylag egyszerűen kivitelezhető. Még mindig megvannak a régi piacok és vannak új biopiacok is, ahol a helyi/hazai termelőktől vásárolhatunk zöldséget, gyümölcsöt, miegyebet. Sokkal alacsonyabb károsanyag-kibocsátással terheljük így a környezetet, a rövidebb szállítási távolságoknak köszönhetően. Eat local, buy local, be local!

Dr. Csányi Vilmos etológus és Tarr Bence kulturantropológus tartott egy előadást minderről tavaly decemberben, amelyről a Trade Magazin adott rövid összefoglalót. Tanulságos az előadás minden gondolata, ezért idézek a cikkből.

“Csányi professzor szerint azért nehéz a jövő kommunikációjáról beszélni, mert ez a tökéletlen nyelvi és kulturális konstrukció csak egy laza fantáziastruktúrának nevezhető. A jövőről való elmélkedés múltbeli reprezentációkon alapszik, logikai következtetésekkel operál, de a tudományos jóslásnak megvannak a határai. A korábban lehetetlennek tűnő dolgok - repülő, távolbalátó, stb - napjaink természetes kellékei. Sajnos a jövő elképzeléseiben nem az értékek kiválasztása dominál, hanem a hogyanok, a különböző technikai lehetőségek végletekig fejlesztett változatai, anélkül, hogy a miértek szóba kerülnének. Ez a folyamat a kultúra rendszerét nyílt, kiszámíthatatlan állapotba tereli, amelyekről nem lehet tudni, mikor hoz létre vissza nem fordítható változásokat, mikor szünteti meg a rendszer létezésének feltételeit.

A globális társadalomban a bizalom és hűség helyett az egyezkedés kultúrája virágzik. Tarr Bence az emberiség jövőjét kutatva kiemelte, hogy az emberi viselkedés lehetséges formáinak alakulása az üzleti életre döntő mértékben kihat. A fogyasztói magatartás egyik primer mozgatórugója az ismeretlentől való félelemben gyökerező bizalmatlanság. Ennek eloszlatására szolgál a termékekre vonatkozó, egyre nagyobb jelentőséggel bíró pontos információátadás, tájékoztatás, és hiteles kommunikáció. A szakember szerint csak az etikus vállalatok, akik mind saját, mind termékeik valódi arcát mutatják, maradhatnak hosszú távon piacvezetők, amelynek útja a tudatos vásárlói magatartásra nevelés, alapja a transzparencia, azaz a tényleges tartalmak láttatása. Ezt persze sokan tudják, de kevesen teszik. Vagyis a know-how után most már jövet a show-how.” (via Sz.L. / Trade Magazin)

Soros György szerint ott, hogy az embereket már nem az igazság, hanem a szórakoztatás érdekli és hozzá szoktak, hogy az üzeneteket előrecsomagolva, bemárkázva kapják, így a társadalmi párbeszédet ugyanúgy torzítja a reklám, mint a gazdaság működését. Szerintem viszont ott, hogy a fogyasztókat a párbeszéd hiánya egy tájékozatlan és fenntarthatatlan fogyasztási pályán tartja. Kimozdítani őket erről csak a fenntartható életstílus és fogyasztói mintákról való beszélgetéssel lehet. Mindezt olyan felelős marketing eszköztárral, amely őszinte párbeszéden alapszik. Erőszakos, egyirányú kommunikációs üzenetekre nem vevő az új generáció, így ezzel jelentős hatást lassan nem is lehet gyakorolni rájuk.

Vegyünk példának egy politikai kampányt, amely az adott oldal igazságát sulykolja. Az internet korában minden igazságról 5 perc alatt kideríthető, hogy csak részben igaz, így a kampány hitelessége már kérdésessé is vált. Az is árulkodó jel, hogy a Greenpeace stratégiáját inkább építi manapság a szakértő párbeszédre, mint az agresszív utcai demonstrációkra. Sőt, az is nyilvánvaló, hogy egyes olajtársaságok elfogadottabbak lennének környezetvédő körökben, ha őszintén és nyíltan beszélnének megújuló energiaforrásokat érintő törekvéseikről ahelyett, hogy aránytalanul felnagyítanák azokat fizetett ATL hirdetésekben.

Felelősségteljesen kommunikálni csak úgy lehet, ha nem pusztán előrecsomagolt üzenetekkel bombázzuk hallgatóságunkat, de meg is hallgatjuk véleményüket. A modern, felelős marketing óriási kihívással és egyben lehetőséggel néz szembe, amikor hallgatósága online közösségekbe szerveződve átveszi a márkákról, szolgáltatásokról és vállalatokról folytatott párbeszéd irányítását. A marketingeseknek is meg kell tanulniuk odafigyelni, meg kell hallani a fogyasztók hangját főképp, amikor a vállalatok értékét adó márkák formálása már szinte az ő kezükben van. A márkákról a fogyasztók által megalkotott képet pedig csak aktív párbeszéddel van esély a márkatulajdonos vállalat érdekeinek megfelelően befolyásolni. A marketingkommunikáció nem színházi előadás, itt be lehet kiabálni a nézőtérről, ha nem tetszik a történet vagy az előadásmód. Itt a nézők között minden márka beszélgetés útján terjed.

A szavak a legerősebb kábítószerek,
melyeket az emberiség eddig feltalált.
Rudyard Kipling

Csak a bolond beszél magában … Párbeszéd létezik mióta az ember kommunikálni képes. A bármely területen megindult vagy megindított párbeszéd szereplőit nem a feltétlen szeretet vagy egymás nagyrabecsülése vezeti a virtuális tárgyalóasztalhoz, hanem az a felismerés, hogy márkát, vállalatot, gazdaságot, államot és társadalmat csak kompromisszumok árán lehet építeni. Önös érdekeink hathatós képviselete mellett tehát az ügy érdekében beszélgetni vagyunk kénytelenek. Így formálunk véleményt.

A kommunikáció nem emberi találmány, de a beszéd képességével fejlesztettük tökélyre. Beszélgetünk céltalanul vagy beszélünk határozott céllal. Párbeszédet folytatunk, dialógust, mely az emberi kommunikáció alfája és omegája. A kommunikáció általában több szereplős folyamat és információ átadásáról, meggyőzésről szól. A dialógus nem ítélkezés és nem döntéshozatal, hanem megértés és tanulás. Márkaépítés esetében mindenfajta beszélgetés alapja az őszinteség kell, legyen, amely bizalmat kelt, ezen keresztül pedig tiszteletet ébreszt, elismerést hoz, elkötelezettséget épít. Aki semmibe veszi beszélgető partnerét, az semmi jóra ne számítson. Főképp ne növekvő márkaértékre.

Párbeszédet folytatni az tud, aki egyszerre kíván alakítója és befogadója lenni a beszélgetésnek. Az információs technológia mindezt ma már egyszerűvé teszi az online közösségi térben. Pár éve ez még nem működött, így a felek között a kommunikáció egyszerre csak egy irányba zajlott. A márka üzent valamit, a fogyasztó meghallgatta. Ha kedve volt vissza üzent ő is, amit ha a márkának kedve volt, figyelembe vett. Ezek az idők elmúltak. Ma már a párbeszéd elkerülhetetlen, különben a márka könnyen elveszíti érdeklődő rajongóit. A párbeszéd azonban nem egyfajta konzultáció, hanem egy participatív kommunikációs folyamat.

Minden több szereplős párbeszéd a mondandó többfajta kódolása és dekódolása révén több igazságot is tartalmazhat, így többféle diskurzus is folytatható ugyanabban a témában. A megválasztott diskurzus adja meg a párbeszéd szókincsét, stílusát, kifejezéseit. Legjobb példa erre a politikai pártok társadalmi felelősséget nélkülöző kommunikációja, mely adott diskurzus mentén célzottan osztja meg a választói csoportokat. Hasonló példa a környezetvédelem területéről az autóhasználattal kapcsolatos társadalmi párbeszéd, ahol más-más nyelvezetet használnak az autózást ellenzők, a kerékpárosok, a hibrid technológia hívői, a tömegközlekedést propagálók, és a többi érdekcsoport.

Folyt.köv. arról, hogy mi köze a párbeszédnek a felelősségvállaláshoz …