Kissé felfelé módosította a világ kőolaj felhasználásának jövőre várható növekedési ütemét a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA). A kedden ismertetett, havonta megjelenő előrejelzés szerint a kereslet napi 930 ezer hordóval növekszik jövőre, napi 60 ezer hordóval nagyobb mértékben, mint amire a nemzetközi szervezet előző, július havi előrejelzésében számított, elsősorban az európai országok keresletének növekedése miatt. Az IEA szerint jövőre napi 87,8 millió hordó lesz a világ kőolajkereslete, napi 70 ezerrel több, mint amire az IEA korábban számított. A jelentés kitér arra is, hogy az olajkínálat elegendő lesz a megnövekedett igények fedezésére, s valamelyest növekedni fognak az iparilag fejlett országok tartalékkészletei is. Az prognózis érdekessége, hogy nem kalkulál még gyorsabb keresletnövekedéssel Kína és India részéről, illetve nem számol egy esetleges “olajcsúccsal” (vagyis a kínálat továbbra is meg fogja haladni a keresletet rövid távon).





0 Responses to “Egyre több kőolaj kell”
Leave a Reply