Archive for the 'mozdulj!' Category

Paul Newman (1925-2008)

Kevés olyan ember van mint amilyen ő volt. Elsősorban színész, szenvedélye az autóversenyzés, de nála többet nem nagyon tett egyik pályatársa sem azért, hogy a világ jobb legyen. Saját cége, a Newman’s Own mögé egy alapítványt állított tulajdonosnak, ami eddigi működése során több mint 250 millió dollárt adományozott rászorulóknak szerte a világon. Szegénység, gyerekek, idősek, menekültek, környezetvédelem, … Mindemellett létrehozta a “The Hole in the Wall Gang” tábort súlyos beteg gyerekek számára, amely már több mint 135.000 gyereket fogadott térítésmentesen.

Igen, vannak itthon is, akik vagyonuk egy részét alapítvány gründolására használják, támogatnak, segítenek, Bátor Tábort indítanak. De ők főleg társadalmi problémákra érzékeny üzletemberek, nem pedig olyan hírességek, akiknek önmagában a nevük elad bármit. Paul Newman neve olyan márkanév, amit ő maga karitatív célokra használt. Sokat lehet tőle tanulni.

Házhoz jön a ’szelektív’

A gazdagréti lakótelep egyik lépcsőházába beszerelték az első “szelektív panelt“. Egy debreceni vállalkozó találmánya és fejlesztése alapján most először építenek egy lakótelepi panelházba olyan műszaki megoldást, amely nemcsak utcán és házon belül, de emeletenként is biztosítja a szelektív hulladékgyűjtést. Valóban olyan jó ez? Tudja meg a cikkből!

Tovább is van >> ‘Házhoz jön a ’szelektív’’

Hová tűnt Matt?

Első ránézésre kevésbé passzol a ‘holnapután’ témaköreihez, de ha most jól megmagyarázom, akkor meg fogjátok érteni, miért is éreztem szükségét, hogy hírt adjak Matthew Harding furcsa világkörüli táncáról. A story annyi, hogy Matt egy 31 éves, közepesen lúzer amerikai videojátékkészítő, -használó, aki egy nap megunta addigi sivár és többnyire virtuális életét és nekivágott a nagyvilágnak. Készített egy saját honlapot, hogy ismerősei tudják merre jár és gondolta addig utazik, amíg kitart a pénze. Aztán Hanoiban jött az a bizonyos tánc, amit egy barátja lefilmezett. Aztán a többi város és a többi tánc. Majd az út végén az egészet összevágták egy rövidfilmmé. Emitt a filmecske a kicsit béna világkörüli táncról:


Where the Hell is Matt? (2008) from Matthew Harding on Vimeo.

Tovább is van >> ‘Hová tűnt Matt?’

Peking 2keréken

Ismét virágzásnak indult a pekingi kerékpárkereskedelem. Naná, hogy az olimpia miatt. Egyes hírek “zöld olimpiának” nevezik pedig az nem ez, hanem majd a londoni 2012-ben. Peking nem zöld, hanem szürke, szmogos, zsúfolt. Akkor színes, amikor a tájfun kifújja szmogot a városból és ezzel egyidőben leállítják a gyárakat és szabályozzák, hogy mely napokon milyen rendszámú autók közlekedhetnek. Igaz, ami igaz, Kínában hagyományosan népszerű a bicikli mint közlekedési eszköz. Na de most még inkább.

Tovább is van >> ‘Peking 2keréken’

Biciklis útvonaltervező

Az autós útvonaltervező szoftverek közismertek. Ma már szinte mindenki használja őket, persze nem a napi munkábajáráshoz. Kerékpárutakra vagy a gyalogos-lehetőségekre optimalizáló online és realtime internetes szoftver viszont még nem működött. Eddig. De most megkapjuk a magunkét.

Tovább is van >> ‘Biciklis útvonaltervező’

Amit ma megtehetsz: nézz, láss, cselekedj!

Egyes éghajlatkutatók szerint a változás gyorsabb lehet annál, mint amennyi idő alatt képesek vagyunk megváltoztatni politikai és gazdasági gondolkodásunkat, valamint életstílusunkat, fogyasztási szokásainkat. A klímabarát technológiák és megoldások már ma is léteznek. Némelyik még drága ugyan, de rohamos elterjedésükkel jelentősen csökkenhet a beruházási költségük. Az apró otthoni változtatások viszont nem kerülnek szinte semmibe. Csak elhatározás és akarat kérdése.

Tovább is van >> ‘Amit ma megtehetsz: nézz, láss, cselekedj!’

Flower Power

A Palotanegyedben élőknek köszönhetően megszépült a Mikszáth Kálmán tér (Budapest, VIII. kerület). Az akció valahol félúton van a társadalmi összefogás és a gerilla-kertészkedés között. Az előbbivel szemben a rendszerváltás óta még mindig van valami sajátos ellenérzése az idősebbeknek. Bár az utóbbi sem új dolog, mégis divatos. Az Egyesült Államokban már a 70-es években gerilla-kertészkedtek fiatalok. Londonban az elmúlt évtizedben futott fel nagyon a mozgalom (amennyiben lehet ezt mozgalomnak nevezni). A kettő kombinációja viszont úgy tűnik működik. Hajrá!

Tovább is van >> ‘Flower Power’


  • подарки оптом
  • сувениры оптом
  • сувенирная продукция
  • бизнес сувениры
  • бизнес подарки
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля