Nos, örömmel értesítek minden kedves érdeklődőt, hogy a radiocafén csütörtök esténként futó ‘holnapután - földközpontú magazin‘ című rádióműsor elmúlt jónéhány adása immáron meghallgatható felvételről itt. Apránként a többi 80 adás is felkerül majd ide a blogra. Jó szórakozást!
Szolgálati közlemény: a magyar valóság beköszönt hozzám is, a rádióműsorletöltőember szóvá tette, hogy miért teszem fel a rádióműsor weboldalára a rádióműsort. Szóval, még sem lesz most egy ideig a műsor ezen az oldalon elérhető felvételről. Addig is az utóbbi jónéhány műsort meg tudjátok hallgatni szomkat blogján. Welcome in Hungary! A furcsa gondolkodású emberek hazájában.
Kedvenc Natalie Portmanünk éppen a Velencei Filmfesztiválon mutatja be Eve című rövidfilmjét. Kivételesen nem mint színésznő, hanem mint rendező ténfereg Velencében. Reméljük filmjével is nyer. A Movie for Humanity Award elnevezésű díjat viszont mindenesetre már tegnap megkapta. A díjjal együttjáró 50ezer dollárt pedig felajánlotta a tanzániai Jane Goodall Intézet Tacare Lányok Iskolája oktatási programnak.
Friss hozzászólások