Archive for the 'energia' Category

A kinetikus energiát termelő focilabda

WWF: Earth Hour 2010

A WWF idén is megszervezte a Föld Órája kezdeményezést. Az ötlet Sidney-ből indult 2007-ben, ahol a helyi WWF csapat így gondolta felhívni az ausztrálok figyelmét az energiatakarékosságra, illetve ezen keresztül az egyéni felelősségvállalásra. Mindez persze a klímaváltozás hatásainak csökkentését célzó kampány része volt. Az esemény olyannyira sikeres volt, hogy 2008-ban több tucat ország csatlakozott a mozgalomhoz, pl. Magyarország is. Idén március 27-én este fél kilenckor a Föld Órája alatt 125 országban elsötétültek a fővárosok, települések, gyertyafénynél vacsoráztak a vendéglőkben, és egy kis sötétség dobta fel a házibulik hangulatát. A WWF természetvédelmi szervezet klímavédelmi akciója világszerte rekordokat döntött. Csak Magyarországon több, mint 142 település csatlakozott a WWF klímavédelmi akciójához, összesen 400-nál is több iskola, alapítvány, vendéglő, bank, magán- és nemzetközi cég jelezte, hogy lekapcsolja a világítását. Számos helyen külön Föld Órája rendezvényt szerveztek, hogy felhívják a figyelmet a környezettudatosságra. Világszerte olyan nevezetességek sötétültek el egy órára, mint például a pekingi Tiltott Város, a római Trevi Kút, az egyiptomi piramisok, a párizsi Eiffel torony és a Notre Dame, és lekapcsolták a világ legmagasabb épületeinek fényeit is Dubai-ban, Kuala Lumpurban, Torontoban.

És, hogy mindennek mi értelme? Jelképes cselekedet. Nyilvánvalóan nem ez az egy órányi energiamegtakarítás fogja megváltani a világot, jóllehet, mérhető mennyiségű energiát nem használunk fel a Föld Órája 60 perce alatt. A lényeg, hogy több száz millió ember és a több száz ország közösen példát mutat, és így mindenki más is látja, hogy a magunk módján, a saját lehetőségeink között igenis van rá mód, hogy a hétköznapokban is felelősen viselkedjünk, takarékosan bánjunk az energiával, és megvédjük a Földet.

Mindemellett lenyűgöző, hogy az olyan nemzetközi non-profit szervezetek, mint pl. a WWF, milyen ügyesen elsajátították a marketing szakma fortélyait. Bármelyik multinacionális vállalat globális marketing csapatának büszkesége lehetne az a kampány, amelyet a WWF a nemzetközi Föld Órája esemény szervezése és lebonyolítása kapcsán kivitelezett. Nem csodálkoznék, ha a multik idővel globális NGO-któl vadásznának le marketingeseket, akik ráadásul nagyon ügyesen oldanak meg ilyen kampányokat igen szerény finanszírozással. Tapasztalt zéró-budget marketingesekre egyre nagyobb szükség lehet a jövőben. Eddig az NGO-k tanultak az üzleti szférától, lassan fordul a kocka és a multik tanulhatnak a non-profit szférától. Legalábbis, ami a marketinget illeti.

Na vajon mi ez?

Mr. W

Az egyik legjobb reklám a témában:

World Games 2009 Taiwan 100% Solar

Élet az áramhálózaton kívűl

Zöld kiút a válságból

Az amerikai Clean Edge nevű ún. tiszta (vagyis széndioxidmentes) technológiákat kutató és értékelő tanácsadó cég 2009-es éveleji jelentése szerint jelentősen fejlődtek az elmúlt évben a megújuló energiaforrások, különösképpen a nap- és szélenergiával, valamint a bioüzemanyagokkal kapcsolatos beruházások. A túlzottan alacsony olajár persze nem segíti ezen zöld iparágak előretörését, a globális recesszió viszont igen. Legalábbis abban az értelemben, hogy minden nagyobb fejlett gazdaság keresi a kiutat jelentő területeket. Jelen pillanatban a megújuló energiaforrások és a zöldenergia iparág tűnik olyan fejleszthető területnek, amelyet támogatásra érdemesnek tartanak munkahelyteremtés és gazdaságélénkítés szempontjából is.

A Clean Edge szerint a zöldenergia iparágban jelenleg észlelhető legfontosabb trendek a következők:

  • Egyre szorosabb összefonódás az IT-szektorral
  • Az energiatárolás egyre kedvezőbb lehetőségei
  • Az egyre több fejlesztő és növekvő befektetői érdeklődés
  • A továbbra is korlátozott infrastruktúra a telepítési helyeken
  • Erősödő kisebb, lokális energiahálózatok kiépülése

Minderről bővebben a portfolio.hu cikkében.

No plazma! Csak LCD!

AZ EU nemrégiben a plazma tv-kben látta a CO2-kibocsátás csökkentésének következő lehetőségét. Aztán persze kiderült, hogy kacsa a hír. Vagy mégsem. A Daily Mail szerint négyszer annyi áramot fogyaszt egy plazma tv, mint egy hagyományos. Tavasztól várhatóan minimum energiatanúsítvánnyal kell ellátni őket, amely tájékoztatja a vásárlókat a készülék áramfogyasztásáról. Az LCD-ket, illetve a környezetbarát plazma tv-ket nem fenyegeti a betiltás veszélye. A vásárlók valamit előre megérezhettek vagy egyre tudatosabban kerülik a nagyfogyasztású szórakoztató elektronikai cuccok megvételét, mert a plazma tv-k világpiaci kereslete a 2007-es 24% helyett, tavaly már csak 4%-kal nőtt, míg az LCD modelleké 29% után 17%-kal, mondja a DisplaySearch kutatócég. Hasonló híráradat előzte meg a 100W-os égők betiltását is. Betiltják, de nem mégsem, de mégis, de nem soha, igen, nem … végül aztán mégis betiltásra kerültek. Szóval a jó ég tudja, mi lesz a plazma tv-kkel. De mindegy is, mert mindettől függetlenül kerülendő luxuscikk. Ha már óriásképernyő, akkor LCD.

Whiskyből áramot

A Reuters tudósítása szerint a whisky őshazájának számító Speyside-on a Helius Energy Plc. és a Rothes Distillers Ltd. összetársult, hogy olyan - a whiskyfőzés során keletkező melléktermékekkel és fahulladékkal üzemelő - erőművet építsenek, ami magát a főzdét, illetve környékbeli településeket is képes lehet villamos árammal, illetve távhővel ellátni. A beruházás az előzetes számítások szerint mintegy 50 millió dollárt tesz majd ki, a 2009 harmadik negyedévében kezdődő építkezés pedig a starttól számítva 18-24 hónapon belül fejeződhet be.
“Az erőmű nemcsak zöld energiát biztosít a társadalom számára, hanem pótlólagos piacot is jelent a whiskygyártás során keletkező egyéb termékeknek is” - mondja Frank Burns, a Rothes lepárló ügyvezetője.
A magyar szeszfőzdék esetében is lenne esetleg lehetőség ilyen beruházásokra. 2006-ban a Tolna megyei borvidék közelében fekvő Fadd-Dombori területén már elkezdődött egy biogáz erőmű engedélyeztetése, mely a teljes szekszárdi borvidék több ezer tonna törkölyhulladékát is képes lett volna energiává alakítani. Sajnos azóta sem érkezett hír a projekt megvalósításáról.

Hidrogén

A hidrogén egy színtelen, szagtalan, éghető gáz, ami a Földön legnagyobb mennyiségben kötött állapotban (H2O) a vízben található meg, de ott van a világegyetem minden részén, lévén annak egyik alapvető alkotóeleme.

A hidrogén nem energiaforrás, hanem megújítható energiahordozó, viszont semmiképp sem ásványi olaj mint ahogy a jövedéki törvény kategorizálja lehetetlenné téve ezzel kihasználásának lehetőségeit. Energiát tárolhatunk a hidrogén gázzal, amit lehetőség szerint valamely megújuló energiaforrással állítottunk elő annak előtte. A hidrogén, az utóbbi évtizedek kutatásainak eredményeképpen, biztonságosan tárolható 350 bar nyomású tartályokban. Éghető gáz lévén, remekül használható belső égésű motorok hajtására, amivel itthon is kísérleteznek (Quantum Energy). Égése során nem képződik CO2, így nem üvegházhatású. Vízpára képződik, ami viszont a szakértők szerint még nagyobb mennyiségben sem gond, mert ez a vízpára a vízkörforgásból érkezik és oda is kerül vissza (nekem ezzel kapcsolatban vannak aggodalmaim, de a végén mindig kiderül, hogy csak túlaggódom magam).

Hajt már autót, buszt, működtet szünetmentes áramforrásként mobiltelefon átjátszóadót és még sok minden mást. Országonként változó, hogy a szabályozás mennyire engedi elterjedését (ld. pl a hidrogéncellás járművek üzembehelyezését és elterjedését). Magyaroszágon semmennyire.


  • подарки оптом
  • сувениры оптом
  • сувенирная продукция
  • бизнес сувениры
  • бизнес подарки
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля