A cégek termékei, szolgáltatásai, üzletvitele és márkái behálózzák életünket. Mikrokörnyezetünk minden parányi szeletében valamilyen közismert márkanév, vállalat, szolgáltató, közüzem vagy média köszön ránk és próbál meggyőzni arról, hogy az általa ajánlott megoldás az egyedül üdvözítő. Elég végigtekinteni egy napunkon és azon, hogy a reggeli ébredéstől az esti lefekvésig mennyi és milyen termékkel, illetve vállalattal kerülünk kapcsolatba. Élnek közöttünk környezettudatos fogyasztók, akik próbálnak odafigyelni, hogy környezetbarát termékekre költsék pénzüket, a többség azonban nem törődik ezzel. Pszichológiai elméletek szerint a vásárlás, legyen az bármilyen felesleges, boldogságot okoz. Ki ne tapasztalta volna már azt az örömérzést, amikor kikapcsolódásként pénzt költve remek árucikkeket sikerült akciós áron beszereznie pedig reggel még nem gondolta volna, hogy minderre szüksége is van? Közben azért elgondolkodunk, vajon nem lett volna jobb mégis azt a másikat megvenni, vagy a harmadikat? A boldogság elszáll, marad helyette a kétely, hogy vajon jól választottunk. Paradox helyzet, hogy minél több árucikk közül választunk, annál kisebb az esély, hogy vásárlásunk boldogságot okoz. No de miért nem gondoljuk akkor végig vásárlásainkat? Elvégre az különbözteti meg az embert a többi fajtól, hogy gondolkodik, hogy életét tudatosan éli. Létezhet vajon tudatos vásárló?
"Halott bolygón profit sincs."
Eco-Blogz
- Climate Change - Guardian
- Climate Ethics
- Climate Progress
- Csocsodalom
- Dot EARTH - NY Times
- EcoGeek
- ecorazzi - green gossip
- Environmental Capital
- Environmental Graffiti
- Fenntartható fejlövés
- Gristmill
- Inhabitat
- Mongabay
- No Impact Man
- Ökopolitikai Műhely
- Planet Ark
- RealClimate
- Switchboard
- Treehugger
- WorldChanging
- Zöldhullám
Eco-Web
Green Guide
Holnapután
Ma
Tegnapelőtt
Kapcsolat
info[@]holnaputan[pont]org





0 Responses to “Boldog-boldogtalan vásárol”
Leave a Reply