holnapután

Emlékszik még valaki arra, hogy 2004 októberében 50 dollár volt az olaj hordónkénti ára? Gondolom kevesen. A National Review-ban akkor megjelent elemzés prognózisa szerint az 50 dollár nem tartható, hamarosan összeomlik és visszaáll 25 dollárra. Nem úgy lett. Sőt, az utóbbi félévben szinte minden nap olajárrekord születik.

Na de hogy is van ez? Elfogy az olaj, vagy mi? Sokan rémisztgettek már sokakat azzal, hogy 2050-re felhasználjuk az utolsó csepp olajat is és jön az apokalipszis. Ám jelen esetben nem teljesen erről van szó. Tény, hogy az olajkészlet (a jelenleg ismert és feltárt olajkészlet fogy), de a gondot nem ez okozza. Az ár egyrészt az árfolyamok körüli napjainkban oly divatos spekuláció miatt emelkedik, másrészt pedig árfelhajtó tényező, hogy a kereslet növekedése meghaladja a kínálat jelenleg ismert növekedési lehetőségeit. Mindezt a várakozást okosan tovább gerjesztik egyes cégek, illetve országok, akik üzleti vagy geopolitikai céljaik elérése érdekében ijesztgetnek ennél is magasabb várható olajárszinttel. Egyik példa a Gazprom, aki nyilvánvalóan 200 dolláros árat jelez előre már egy évre, hiszen ez felsrófolja a jelenlegi árszintet is és így több hasznot remélhet a részben kiszolgáltatott európai piacról. A másik példa Irán, aki az USA-t próbálja távoltartani azzal, hogy egy esetleges háború esetén lezárja a Hormuzi-szorost, visszafogja olajtermelését, ami egyenesen vezet az olajár elszabadulásához. Ezt pedig egy határon túl az USA nem engedheti meg, mert a belső kereslet, és ezáltal a gazdasági egyensúlya látná kárát.

A spekuláció nem feltétlenül olajpiaci szakértőktől ered, hanem pl. az olajcsúcs-elméletet képviselő gazdasági elemzők hatására felbátorodott pénzpiaci befektetőktől. A kereslet növekedése pedig csak annak fényében rémisztő a kínálat alakulásához viszonyítva, ha nem vesszük figyelembe a még feltáratlan, de ismert, a még csak “sejtett”, valamint az egyéb “alternatív” olajkészleteket. Igaz, ezek rentábilis és időbeni kitermeléséhez, már befektetéséket kellett volna eszközölni (minden egyes új olajmező kitermelése kb. 10 év előkészületet igényel).

Valójában vezetőinknek azzal a ténnyel kellene szembenézniük, hogy vége az olcsó és korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló olaj korszakának. Az olajipari és arra épülő mindenfajta ipari lobbik “szakértői” elemzése helyett, legalább részben el kellene fogadni a fenntartható fejlődés mellett érvelők előreljelzéseit. Vannak persze ötletek és kezdeményezések, bár ezek igazságossága, fenntarthatósága és hatékonysága igencsak kérdéses. Be kell vajon áldozni egyes természetvédelmi területeket az olajtermelés érdekében mint ahogy azt a Nemzetközi Energiaügynökség javasolja? Valóban szükséges pótadóval, az ún. Robin Hood-adóval, elvonni az olajtársaságoknál képződő extra magas profitot? Vagy örüljünk a magas olajár azon pozitív hatásának, hogy a világgazdaság növekedésének lassulása mellett a fogyasztás csökkenése a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségét is csökkenti, illetve a növekvő olajár relatíve olcsóbbá teszi a megújuló energiaforrásokból előállítható áram előállítását?

Nos, ahogy elnézem a napi gazdasági híreket, a fejlett ipari országok gazdasági növekedése részben az olajár elszabadulása miatt (részben pedig a másodlagos jelzálogpiaci válság továbbgyűrűződése miatt - de ez egy másik téma) megzakkanni látszik. Kíváncsi vagyok hogy írnak majd a 21. század következő pár évtizedéről a jövő történelemkönyvei: Az Olajkorszak vége …