holnapután

Mai fogyasztói kultúránk még a második ipari forradalom idején alakult ki, majd a nyugati társadalmak gyarapodásával elterjedt az egész világon. A fogyasztás szentsége a fogyasztói társadalomban kapott igazán jelentőséget, amikor a márkák és luxuscikkek önképünket is meghatározó státusz szimbólummá váltak. Vásárlásainkkal valamilyen elvárt képnek vagy önképnek próbálunk megfelelni, a fogyasztásunkban is tükröződik törekvésünk egy magasabb társadalmi és jövedelmi státusz, társadalmi rang felé. A termék és szolgáltatás márkanév formájában önazonosító tényezővé vált, és úgy tűnik megállíthatatlan vásárlókedvünk révén az is marad. Mindez nem is csoda, hiszen ahogy az evolúciós pszichológia megfogalmazza: „az emberi tevékenységekben a tudatosság csak a jéghegy csúcsa, az elménkben folyó dolgok jelentős része rejtve marad előttünk”. Modernkori gondolkodásunkat egy „pleisztocén-kori” elme alakítja. Viselkedésünket olyan agyi mechanizmusok hozzák létre, amelyek azért léteznek, mert problémákat oldottak meg a múltban. Az akkori környezet pedig nagyon eltér jelenkori környezetünktől. Vajon miért félünk még mindig a kígyóktól és nem az elektromos kábelektől? Ráadásul a természetben lezajló jelenlegi változások elméletileg gyorsabbak annál, minthogy bármilyen mechanizmus képes lenne agyunkban megváltoztatni a materiális fogyasztás jelentőségét és a fenntartható fogyasztás irányába hatna.