A bio tényleg jobb

Na, akkor még egy bio-hír. Az uniós élelmiszerbiztonsági ügynökség, az EFSA az ökológiai gazdálkodásból származó zöldségek és gyümölcsök 1,24 százalékában talált a megengedett határértéknél magasabb növényvédőszer-koncentrációt. A pármai székhelyű szervezet most tette közzé az EU-tagállamokban 2007-ben vett minták vizsgálatának eredményeit. Összességében javult az eredmény, hiszen a hagyományos gazdálkodással előállított gyümölcs- és zöldségminták közül egy évvel korábban még öt, most azonban alig négy százalék volt a határértéket meghaladók aránya. A különböző terményekben 354-féle (!!!) vegyszer nyomait mutatták ki. Az EFSA hangsúlyozza, hogy a határérték túllépése még nem jelent automatikusan egészségügyi kockázatot, a határok ugyanis az esetek többségében jóval a mérgezési szint alatt vannak.
A jelentés szerint a biogazdálkodásból származó minták esetében 1,24 százalékra rúgott a határértéket túllépők aránya. Feltehetően a biofarmok körüli levegőben és talajban előforduló vegyszerek lehettek kis mértékben hatással a bioterményekre, illetve az ökogazdák is használnak növényvédőszereket, csak ezek természetes alapanyagú készítmények, melyek sokkal hamarabb lebomlanak a környezetben, ezért kisebb eséllyel jutnak be a fogyasztók szervezetébe. (via VG Online)

0 Responses to “A bio tényleg jobb”


  1. No Comments

Leave a Reply


  • подарки оптом
  • сувениры оптом
  • сувенирная продукция
  • бизнес сувениры
  • бизнес подарки
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля