Monthly Archive for June, 2009
Na, épp azokat szorongatja az Obama-adminisztráció. 8 évnyi republikánus töketlenkedés után, most leszabályozzák a dohányipart a demokraták és van esélyük, mert a dohány-lobby láthatóan meggyengült az elmúlt évtizedben. Marketing tevékenységüket fokozatosan korlátozták, most viszont belenyúlnának üzleti tevékenységükbe is. A cél, gondolom, a hosszú távon ellehetetlenítés.
A szenátushoz hasonlóan pénteken az amerikai kongresszus képviselőházában is megszavazták a dohányzás szabályozásáról szóló új törvényjavaslatot, amelyet így már csak Barack Obamának kell aláírnia. A jövőben a kormányzat előírhatja a nikotinszint csökkentését (!), valamint számos lépést tehet a dohányzás visszaszorítására a fiatalok körében.
Kettős érzésem van ezen új törvénnyel kapcsolatban. Felelős marketinges énem szerint szükséges lépés volt, hiszen a dohányipari marketing és kommunikáció kinyírása (eddig) nem hozta a várt eredményt. Kapitalista énem viszont ellenkezik amiatt, hogy ilyen mértékben kívánnak belenyúlni egy iparág működésébe. Akkor miért nem tiltják be inkább a dohányzást és dohánytermelést, -forgalmazást? Persze kicsit megdobná a munkanélküliséget és kiesne némi bevétel a költségvetésből. Így viszont ez egy kicsit álszent megoldás. Ha a kormánynak kedve lesz beleszól, melyik cigiben mennyi nikotin legyen. Vagy leveteti a “mild” és “light” jelzőket néhány dohánytermékről. Ezekkel az eszközökkel viszont egyes gyártókat előnyös, másokat hátrányos helyzetbe hozhat, így a gyártók ezentúl azért fognak lobbizni, hogy a versenytárs portfólióját meghatározó termékek összetételébe és megjelenésébe szóljon bele a kormány, ne az övékbe. Mint ahogy azt a törvény elfogadása előtt tette a Philip Morris azzal, hogy hangosan támogatta a jogszabályt, lévén az korlátozza az új termékek piacra dobását, ílymódon megnehezíti új szereplők piacra lépését és konzerválja a jelenlegi verseny-struktúrát.
Nos, ennél mindenképpen jobb lett volna egy átfogó marketing és marketingkommunikációs szabályozás, még ha szigorúbb is lett volna mint az eddigi.
Green + Consumption. Érdekes video a “környezettudatos-fogyasztás” mibenlétéről. A filmben is felbukkanó Jerry Mander vezette a köztudatba a greenwashing-ot megelőző “ecopornography” kifejezést hasonló című könyvében a 70-es években. Igaz, akkor még egy Madison Avenue-i (NY) reklámulti top vezetőjeként bírálta a magukat zöldként lefestő (v.ö. zöldre festő) nagyvállalatokat, akik tettek helyett csak “beszéltek” környezettudatosságukról.
Mi a nagyobb probléma: a túlfogyasztás vagy a túlnépesedés? Vajon a fenntarthatatlan mennyiségű fogyasztásunk a túlnépesedés következménye vagy alacsonyabb népességszám mellett is túlfogyasztanánk összességében, mert amúgy is túlfogyasztunk egyénenként? Mi a megoldás minderre: csökkentsük egységnyi fogyasztásunkat a kevesebb több elve alapján vagy technológiai fejlődéssel fejlesszük a felhasználásunk hatékonyságát? Egy rakás kínzó kérdés, válasz nélkül.
Fenntartható marketing szempontjából két külön irányról beszélünk. Ha a fogyasztást szeretnénk korlátozni, az értékesítésösztönzö marketing megoldásokat előbb-utóbb el kell felejteni és a mennyiségi fogyasztás propagálása helyett a minőségre kell helyezni a hangsúlyt. Ha viszont a technológia és a hatékonyabb fogyasztás a megoldás kulcsa, akkor a marketing is erre vezérelje a vállalatokat és erre terelje a jövő fogyasztóit. Valószínűsítem, hogy éles vita bontakozna ki még a zöldek között is, hogy melyik a helyes irány, jóllehet, az igazság minden bizonnyal ismét valahol félúton van.
Addig is, míg rátalálunk, itt egy közepesen buta és primitív rap a túlfogyasztásról.
A szégyen nem a választási eredmény vagyis a rémesen alacsony részvétel egy EP választáson. Még akkor sem, ha “ez a környező országokhoz képest magasnak mondható”. Bullshit no.1: hiszen rohadtul mindegy, hogy szomszédainkat mennyire érdekli az EP-választás, mert országonként és nemzetenként más a helyzet. Nem is az a szégyen, hogy sem a politikai elit, sem az előzetes közvéleménykutatások nem képesek pontosan felmérni a parlamenten kívűli erők (jobb és balszél) valós társadalmi támogatottságát. Bullshit no.2: “a szélsőségek előretörése a baloldal töketlensége miatt történt”. A radikális jobb és a globalizáció-kritikus balliberális mozgalmak rapid megerősödése rendkívül gyors társadalmi átrendeződést jelez. Még az sem szégyen, hogy a jelenlegi politikai elit a “győzelmi” és “vesztes” beszédek során elfelejtett megemlékezni arról a tényről, hogy ez a választás sem a pártok vezetői, sem a választók számára nem az EP-ről szólt, hanem az ismételt protestálásról. Bullshit no.3: “a baloldal elkúrta, húzzon a fenébe”. A politikai elit elkúrta, de nem tud elhúzni a fenébe, mert a mögötte időközben felsorakozott új elit nem EU- és nem demokrácia-kompatibilis. További politikai elemzésre nem vállalkozom, hiszen nem vagyok politológus, de a fenti pár alaptézist meg kellett fogalmaznom a következők miatt.
Szégyen az, hogy a régi és feltörekvő politikai elit simán hülyének néz 10millió magyart. Mindez pedig tetten érhető minden beszédükben, minden PR-megnyilvánulásukban, minden reklámjukban és minden politikai marketing tevékenységükben. A populizmus, a mellébeszélés, a demagógia, a tények figyelmen kívűl hagyása, a kellemetlen adatok és tények kicsinyítése, a számukra kedvező adatok és tények felnagyítása, a féligazságok sulykolása, az őszinteség tökéletes hiánya, a hazudozás, a sok-sok “bullshit” ide vezet, ide vezetett. Az a felháborító, hogy egy vállalat vagy márka hasonló célú és stílusú marketing tevékenysége esetén egytized másodperc alatt büntetne a GVH és a Fogyasztóvédelem százmilliókra, sikítana minden ombudsman testületileg. A felelős marketing tökéletes hiánya a politikai marketingben mintha nem tűnne fel senkinek sem. Mintha mindenki - különösen a politikai marketing gyakorlói, a pártok - ebben a kérdésben is úgy ítélnék meg, hogy nekik a hatalom megszerzése érdekében többet lehet mint bárki másnak. Pedig ez tisztességtelen és egyenlőtlen. Nincs olyan hivatal, szervezet, aki felléphetne ez ellen. Nincs, hol jelezni, ha egy párt vagy bármely politikai mozgalom valótlant állít magáról és úgy próbálja imázsát javítani. Nem tehetünk semmit az ellen, ha politikusaink (pártállástól függetlenül) a szemünkbe hazudnak. Nincs hova fordulni, ha a szavazat-maximalizálás érdekében túlzásokba esnek, tisztességtelen marketing trükkökkel élnek, nem transzparens pénzekből finanszíroznak százmilliós kommunikációs kampányokat. A felelős marketing tevékenységet számon lehet kérni vállalatokon, márkákon, a marketing szakmán, de éppenúgy a politikusokon és pártokon is. Legalábbis kellene. Miért várja el bárki is a társadalomtól, az állampolgároktól (akik négy évig fogyasztók, négyévente 1 percig szavazók), hogy ellenálljanak a politikai marketing hullámnak. Marketing works. Mindig. Csak idő és pénz kérdése. Néha kell egy könnyű kis trend is hozzá (ld. most éppen radikalizálódás, nacionalizmus). A felelős marketing fontosságát és hosszú távú megtérülését papoljuk vezető üzletembereknek, vállalatigazgatóknak, befektetőknek. Mától talán be kellene vonni ebbe a körbe politikusainkat is.
A politikai marketing teljes és totális felelőtlensége okozta szégyen ellenére maradt egy apró jele a társadalom helyes értékítéletének. 64%-nak eszébe sem jutott elmenni szavazni, mert látják, hogy ma nem lehetett jól dönteni. EU, válság, elkúrt baloldal és programtalan jobboldal ide vagy oda. Messzire egyelőre ezzel sem jutunk. Hacsak az európai demokrácia alapértékeit és a jövő generációk érdekeit szem előtt tartó politikai mozgalmak a következő egy évben meg nem erősödnek annyira, hogy választási alternatívát jelentenek majd. Mindezt talán majd tisztességes és felelős politikai kommunikációval. Talán.
Tudósítás a tegnapi Zöldmarketing Konferenciáról a Kreatív szemszögéből.
