Monthly Archive for January, 2009

Whiskyből áramot

A Reuters tudósítása szerint a whisky őshazájának számító Speyside-on a Helius Energy Plc. és a Rothes Distillers Ltd. összetársult, hogy olyan - a whiskyfőzés során keletkező melléktermékekkel és fahulladékkal üzemelő - erőművet építsenek, ami magát a főzdét, illetve környékbeli településeket is képes lehet villamos árammal, illetve távhővel ellátni. A beruházás az előzetes számítások szerint mintegy 50 millió dollárt tesz majd ki, a 2009 harmadik negyedévében kezdődő építkezés pedig a starttól számítva 18-24 hónapon belül fejeződhet be.
“Az erőmű nemcsak zöld energiát biztosít a társadalom számára, hanem pótlólagos piacot is jelent a whiskygyártás során keletkező egyéb termékeknek is” - mondja Frank Burns, a Rothes lepárló ügyvezetője.
A magyar szeszfőzdék esetében is lenne esetleg lehetőség ilyen beruházásokra. 2006-ban a Tolna megyei borvidék közelében fekvő Fadd-Dombori területén már elkezdődött egy biogáz erőmű engedélyeztetése, mely a teljes szekszárdi borvidék több ezer tonna törkölyhulladékát is képes lett volna energiává alakítani. Sajnos azóta sem érkezett hír a projekt megvalósításáról.

Hé, az ember nem munkaeszköz!

Minden alkalmazott megérdemli az emberhez méltó munkakörülményeket és bánásmódot! Erről szól ez a kampány itt:

Hidrogén

A hidrogén egy színtelen, szagtalan, éghető gáz, ami a Földön legnagyobb mennyiségben kötött állapotban (H2O) a vízben található meg, de ott van a világegyetem minden részén, lévén annak egyik alapvető alkotóeleme.

A hidrogén nem energiaforrás, hanem megújítható energiahordozó, viszont semmiképp sem ásványi olaj mint ahogy a jövedéki törvény kategorizálja lehetetlenné téve ezzel kihasználásának lehetőségeit. Energiát tárolhatunk a hidrogén gázzal, amit lehetőség szerint valamely megújuló energiaforrással állítottunk elő annak előtte. A hidrogén, az utóbbi évtizedek kutatásainak eredményeképpen, biztonságosan tárolható 350 bar nyomású tartályokban. Éghető gáz lévén, remekül használható belső égésű motorok hajtására, amivel itthon is kísérleteznek (Quantum Energy). Égése során nem képződik CO2, így nem üvegházhatású. Vízpára képződik, ami viszont a szakértők szerint még nagyobb mennyiségben sem gond, mert ez a vízpára a vízkörforgásból érkezik és oda is kerül vissza (nekem ezzel kapcsolatban vannak aggodalmaim, de a végén mindig kiderül, hogy csak túlaggódom magam).

Hajt már autót, buszt, működtet szünetmentes áramforrásként mobiltelefon átjátszóadót és még sok minden mást. Országonként változó, hogy a szabályozás mennyire engedi elterjedését (ld. pl a hidrogéncellás járművek üzembehelyezését és elterjedését). Magyaroszágon semmennyire.

Így is dolgozik a Sea Shepherd

A Sea Shepherd aktivistái főleg arról híresek, hogy a Greenpeace-nél is harcosabban védik a bálnákat és mindenféle veszélyeztetett tengeri élőlényeket. Talán meglepő, de nem csak a nemzetközi vízeken bosszantják a bálnavadászokat, hanem London utcáin is szerveznek furcsa perfomanszokat. Egyet például a Lush nevű céggel közösen a cápák védelmében. “2007-ben egy embert ölt meg cápa, de 100 millió cápát ölt meg ember.” Ezt kis túlzásnak tartom, de azt elfogadom, hogy az arány rémísztő lehet. 1:1-gyel kiegyeznék.

Milyen egy jó eco-kampány?

A kérdést a CNN Eco-Solutions című műsora tette fel elgondolkodván azon, vajon hogyan és mennyire hatnak ránk a különböző civil szervezetek által készített kampány-videók. A YouTube kifejezetten alkalmas felület arra, hogy bárki feldobja környezettudatos üzenetét zenés videoklippben vagy sokkoló kisfilmben megfogalmazva. Vajon mire és mennyire motiválnak minket ezek a filmecskék? Egy-egy híresség vagy filmsztár feltűnése ezekben a filmekben arra ösztönöz, hogy megnézzük soron következő hollywood-i szuperprodukcióját vagy valóban neki állunk lecsökkenteni ökológiai lábnyomunkat? A CNN szavazásra bocsátja a kérdést, ami szerintem itthon felesleges lenne, mert úgy hiszem, hogy a nagy többség arra sem veszi a fáradtságot, hogy véleményének hangot adjon.

Tovább is van >> ‘Milyen egy jó eco-kampány?’

Repülés és CO2

Ennyit repülünk egy nap. 72 másodperces animáció a FlightSuite, a NASA és mások segítségével. Figyelemreméltó a USA és EU nappali légiforgalma. Vajon mennyi az ebből keletkező CO2-kibocsátás? Összeségében is sok, ráadásul rendkívül egyenlőtlenül oszlik el a Földön. Ebben mi szívunk nagyobbat, nem Afrika vagy Dél-Amerika.

Gáz, ha nincs gáz

Régebben a fehér Karácsony volt biztos, most pedig az, hogy minden télen egymásnak ugrik Oroszország (földgáz-kitermelő) és Ukrajna (földgáz-szállító) a földgáz átadás-átvételi árak ürügyén. Mindig megvárják a telet, mert egyrészt akkor van szezonja az ilyen problémáknak, másrészt akkor lehet nagyobb nyomást gyakorolni a tárgyaló félre (lévén, ha nem fogadja el az alkut, megfagy a lakosság). Az idei vita azonban túllépni látszik a két ország szezonális tárgyalástechnikai tréningjén.

Tovább is van >> ‘Gáz, ha nincs gáz’


  • подарки сувениры
  • сувенирная продукция
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля