Monthly Archive for October, 2008
Tudjuk mit tettünk eddig, tudjuk hová vezet … akkor miért is? És miért nem másképp?
Mai zenei betevő >>> Linkin Park: What I’ve Done
Szombaton a budapesti Moszkvicsban rendezték meg az első magyar bringás divatbemutatót. A cuccokon lehet vitatkozni, a kivitelezésen is, az ötlet maga viszont szépen illeszkedik abba a koncepciómba, hogy divatot teremtve lehet a népeknek eladni a környezettudatos életmódot.
Eric Schmidt bemutatta a Google legújabb tervét, a Clean Energy 2030-at, ami egyszerre oldaná meg az amerikai gazdaság energiaéhségét, az olajválságot, és a légszennyezés legsúlyosabb gondjait. Hajrá!
Kevés olyan ember van mint amilyen ő volt. Elsősorban színész, szenvedélye az autóversenyzés, de nála többet nem nagyon tett egyik pályatársa sem azért, hogy a világ jobb legyen. Saját cége, a Newman’s Own mögé egy alapítványt állított tulajdonosnak, ami eddigi működése során több mint 250 millió dollárt adományozott rászorulóknak szerte a világon. Szegénység, gyerekek, idősek, menekültek, környezetvédelem, … Mindemellett létrehozta a “The Hole in the Wall Gang” tábort súlyos beteg gyerekek számára, amely már több mint 135.000 gyereket fogadott térítésmentesen.
Igen, vannak itthon is, akik vagyonuk egy részét alapítvány gründolására használják, támogatnak, segítenek, Bátor Tábort indítanak. De ők főleg társadalmi problémákra érzékeny üzletemberek, nem pedig olyan hírességek, akiknek önmagában a nevük elad bármit. Paul Newman neve olyan márkanév, amit ő maga karitatív célokra használt. Sokat lehet tőle tanulni.




Friss hozzászólások