Monthly Archive for September, 2008

Natalie Portman

Kedvenc Natalie Portmanünk éppen a Velencei Filmfesztiválon mutatja be Eve című rövidfilmjét. Kivételesen nem mint színésznő, hanem mint rendező ténfereg Velencében. Reméljük filmjével is nyer. A Movie for Humanity Award elnevezésű díjat viszont mindenesetre már tegnap megkapta. A díjjal együttjáró 50ezer dollárt pedig felajánlotta a tanzániai Jane Goodall Intézet Tacare Lányok Iskolája oktatási programnak.

Ms. Portmanről már többször szóltunk. 8 éves kora óta vega, fellépett a szegénység ellen, felszólalt Darfur ügyében, minden választáskor politikai aktivitásra buzdít, összehozott egy stylish vega-kollekciót a Té Casan cipőcégnek és még csak 27 éves.

Fridzsiderutalvány

Százötven eurós utalvánnyal támogatná a német kormány a hűtőszekrények vagy más háztartási készülékek energiatakarékos modellekre való cseréjét. A formálódó terv – amely az ökológiai szempontok mellett a gazdaság élénkítését is szolgálná – évente 200 millió euróba kerülne, és fedezetét a vállalatoknak eladandó szén-dioxid-kibocsátási engedélyekből teremtenék elő. Hogy is van ez??? Az van, hogy a német államnak van felesleges CO2-kibocsátási-kvótája és ezt nem a nemzetközi CO2-kibocsátási piacon akarja pénzzé tenni (és ebből a költségvetési lyukakat betömködni - mint történik ez a magyar államháztartás esetében), hanem a német piacon működő vállalatoknak kínálja fel megvételre. Biztosan lesz rá jelentkező, mert mind a német acélipar, mind az energiaszektor, mind az autógyártók nagy kibocsátók és szívesen jutnak extra-kvótához. Az így befolyt összegből pedig már lehet kedvezményeket adni a vásárlóknak és ezzel lényegében gazdasági előnyben részesíteni az ökológiai szempontból hatékonyabb háztartási gépeket gyártókat. Az igazi társadalmi felelősségvállalás az lenne pl. egy háztartásigépgyártó vállalat részéről, ha őmaga is venne kvótát, aztán élvezné a megnövekedett eladásokat. Van ennek a projektnek hivatalos neve is a Szövetségi Gazdasági Minisztériumban >>> Projektgruppe Energiepolitisches Programm (PEPP)


  • подарки оптом
  • сувениры оптом
  • сувенирная продукция
  • бизнес сувениры
  • бизнес подарки
  • подарки для женщин
  • подарки для мужчин
  • футболки
  • бейсболки
  • ежедневники
  • бизнес идеи
  • бизнес идея
  • бизнес с нуля